Magyar táncfórum ’80, Maácz László
 
A maga jelenkori muzsikájával a Mese messze kiemelkedik az egész szemle zenei választékából. Györe Zoltán egyszerre nyújt friss, egyéni színeket, igényességében is populáris hangzást, elkerülve a napjainkban divatos népzenei konzervnyitogatásokat s az együtteseink körében ugyancsak dívó, ám megfáradt feldolgozási módszereket.
 
A koreográfus Molnár Lajos pedig csakugyan „mesét” kapcsolt a muzsikához, ha úgy tetszik: „a” mesét, melyben a kiskondás-szerű hős kalandos útja követhető színpadi tűzön és vízen át, viadalát sárkánnyal és királyi ajtónállókkal, végső magáratalálásáig.  Nem bizonyos ugyan, hogy e koreográfia minden jelképét azonnal nyomon lehet követni, ám szinte mindenre felmentést ad a kompozíció szüntelen feltörő kamaszos játékossága.
 
Lírából duhaj csoportmozgásba, vagy éppen groteszk, karakterizáló képekbe vált át ez a vibráló játékkészség, és – nagy erény! – mindig a tánc nyelvén. S ez a mese még a táncszínpadok ritka vendége, a melengető derű pillanataival is megajándékozza nézőit.